|
Hajónapló
A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekből, elemzésekből válogatunk.
Gyökerek - Kommunikációs fordulat a Fidesznél
|
Bugyinszki György, Magyar Narancs, 2005. december 1. Garanciatörvényt, de üstöllést! - szólt a nemzet miniszterelnöke nemrég, kezében papír, azon vélhetően betűk.
Meglátja, nemzeti minimumtörvény lesz abból - így a főállású kormányfő,
ő már papír nélkül, mintegy improvizatíve. S minthogy a
konszenzuskeresés - kivált, ha a másik permanens basztatásával
párosulhat - kellemetes mulatság, négypárti csúcs következett. Itt
csupa olyan dologról vitáztak (biztonság és nyugalom a közéletben),
amelyekben amúgy mindegyikük egyetért. Aztán mégsem tudtak
megállapodni, leginkább azért, mert Orbánéknak sikerült úgy
beleszövegezni a közösnek szánt verzióba a szocik felvetéseit, hogy az
MSZP vezetésének a mai napig nem sikerült rájuk bukkannia. Válaszul
Gyurcsány a teljes kurrens kormányprogramot aláírattatta volna
Orbánnal, mondván, ha tényleg komolyan gondolja az összeborulást, így
bizonyíthatná együttműködési hajlandóságát. (A regnáló kormányfő tehát
arra tett javaslatot, hogy kétharmados törvény rögzítse: az ellenzék
vezérének is tetszik az új könyve.) A fentebb vázolt
eseménysorral indult a Fidesz 2006-os kampánya, mely ismét ötletekben
gazdag, kezdeményező, tettre kész politikusként igyekszik láttatni - a
ballib tábor elbizakodottabbjai szemében már-már eltemetett - Orbánt.
Megszületett tehát a válasz a közéleti elemzőket hónapok óta leginkább
foglalkoztató kérdésre: vajon miként reagál a jobboldal a kormány korai
és nem teljesen eredménytelen píárhadjáratára. Egyben az is kiderült,
hogy a baloldal szisztematikusan felépített kommunikációja, melynek
középpontjában az ellenfél komolytalanságának sulykolása áll, Orbán
egyetlen megszólalására kártyavárként látszik összeomlani. Coming out
Merthogy Orbán színre lépésében nem az az igazi nóvum, hogy három és
fél év után megszólalt a parlamentben, és még csak nem is az, hogy a
"közbeszéd tematizálását" sikerült visszavennie Gyurcsánytól, mint
ahogyan az is túlságosan leegyszerűsítő megállapítás volna, hogy a
nyugdíjak alakulásának hosszú távú rögzítése és a többi hasonló orbáni
felvetés csak néhány újabb item a Fidesz vezérétől megszokott populista
szólamok sorában. Valójában a Fidesz újrapozicionálása kezdődött meg az
ex-miniszterelnök elhíresült napirend előttijével - ami egyszerre
kísérli meg kioltani a rivális negatív kampányának hatásait, és
újrafazonírozni (ki tudja, hányadszor) a jobboldal egyetlen
tömegpártját. Az MSZP ugyanis mind a 100 lépés programjára épülő
dinamizmuskampányá-val, mind a szélkakasakcióval Orbán de facto
"hasznavehetetlenségére" próbálta felhívni a nagyérdemű figyelmét - ezt
hol a kormány lendületességével kontrasztált restségével kívánta
illusztrálni, hol múltbéli megnyilatkozásainak inkongruenciájával. A
sugalmazott tanulság azonban mindvégig azonos volt: Orbánt nem lehet és
nem is kell komolyan venni. Ezért tekinthető telitalálatnak,
hogy a Fidesz vezére éppen egy kódoltan visszautasíthatatlan
kétharmados felvetéssel tért vissza - és Gyurcsány bele is sétált a
csapdába. Hisz azáltal, hogy reflexszerűen biztosította Orbánt
együttműködési készségéről (miközben vélhetően mindvégig úgy gondolta,
hogy a kétharmados törvények műfaját nem túl okos dolog imigyen
feláldozni a népszerűség oltárán), gyakorlatilag visszaszívta mindazt,
amit ő és pártja hónapokig állított, hogy ti. Orbán egy szalonképtelen,
beszámíthatatlan kókler, akit csak egy eszement venne komolyan. A
szocialista üzenetrendszerrel egy ilyesfajta replika harmonizált volna:
"Elnök úr, értékelem az igyekezetét, hogy visszatérjen a parlamenti
életbe, de láthatóan kell még egy kis idő, hogy újra formába jöjjön.
Amúgy javaslatának minden pontjával nyitott kapukat dönget. Csüccs!"
(Egy héttel később, a maga kezdetleges stílusában Kóka János reagált
hasonlóan a második javaslatra, de önmagában ez még kevés ahhoz, hogy
Orbán újbóli aktivizálódását úgy láttassák, mint egy vesztét érző
pártvezér elkeseredett kapálózását.) A Fidesznek ezek után
gyakorlatilag mindegy, hogy a garanciatörvényből lesz-e egyáltalán
valami; nekik Gyurcsány elhamarkodott gesztusának üzenete számít
igazán. Az első orbáni iniciatívát még csak-csak sikerült
valahogy elbagatellizálni, a luxusprofit elleni javaslatra érkezett
kormányzati reakciók azonban tovább rontották aktuális országvezetésünk
pozícióját a szimbolikus térben. Hisz a tiszta verseny és a kisemberek
iránti szolidaritás elkötelezettjeinek szerepéből nehéz reagálni egy
tisztább versenyt és a legtöbbet nélkülözők terheinek csökkentését
sürgető kritikára. Nem is sikerült, dacára annak, hogy az orbáni
alapállás a) kamu ("Még Ausztriában is olcsóbb a villany meg a gáz"),
b) hiteltelen (az Orbán-kormánynak sem sikerült újratárgyalnia az
energiaszektor privatizációjának idején született szerződéseket,
továbbá éppen ők törölték el a hatósági árak rendszerét). Az iróniára
hajlamosak ezek után tulajdonképpen félsikerként értékelhetik, hogy
ezen második felvetésről a gazdasági miniszter már nyíltan ki merte
mondani, hogy badarság, igaz, közben a kormányszóvivő bejelentette: a
Gyurcsány-kormány is komolyan fontolgatja a szóban forgó szerződések
felülvizsgálatát. Teljes káosz a kormányzat kommunikációjában, amin
csak az enyhíthetne, ha a következő Orbán-féle kezdeményezést teli
torokból lehurrognák - függetlenül annak tartalmától. (Az eddigi
javaslatokat érdemben e helyütt nem kommentáljuk, kifejezetten
kommunikációs elemzésre szorítkozunk.) A kormányzati békülékenység
demonstrálásának ugyanis a vonatkozó szakirodalom szerint baromira nem
a választás előtti hónapokban van itt az ideje. Eddig tehát -
babakötvény ide vagy oda - kettő-null a Fidesznek. Buborékok
Mindeközben a Fidesz köztéri bűnbánó/amnéziakampánya is új dimenziókat
kapott. A jövőben megismételni semmiképp sem kívánt hibákról szóló
enigmatikus szlogen köré egy jóval fifikásabb szimbólumrendszer kezd
kiépülni, melynek mozgósító ereje várhatóan Orbán újonnan középre
húzott választékának mély-lélektani hatásait is jelentékenyen
felülmúlja majd. A plakátokon látható narancsszín egyeduralma, a
hetykén öltözött kampányarcok (sehol egy nyakkendő) és a
polgártalanított pártnév (a "Jövő szövetsége" csatolmánnyal
kiegészülve) mind a Fidesz kezdeti, még "bűntelen", kócos-pulcsis
korszakára utal vissza, egyszersmind szakítani próbál a mogorva, merev,
öreguras konzervatívok imázsával, amelyhez oly sok ki-ábrándító emlék
tapadhat. (Az új logó grafikai kivitelezése mellesleg igen erősen
emlékeztet a Munkáspárt emblémájára.) A két ujjal for-mázott "V" betű
valóságos jelentéstani sűrítménnyé nemesül; hisz - az explicitté tett
"változás" hívószava mellett - egyszerre konnotálja a vezér
keresztnevét, a győzelem fogalmát, a garanciatörvény öt pontját és a
viktoriánus erkölcsöket. A szúrós tekintetű, őszes halántékú,
rozoga kereszténydemokraták szerethetetlen fazonjától való
elhatárolódásnak egyéb jeleit is tapasztalhatjuk: érezhetően
visszaszorulóban van például a rekatolizációs retorika, és a horthysta
zugszeánszokon abszolvált szónoklatok száma is erőteljesen megcsappant
mostanában. Mindez több mint egyszerű visszatérési kísérlet a
Fidesz-kormány előtti időkhöz (annak érdekében, hogy az ellentmondásos
emléknyomokat feledtessék) - láthatóan egyenesen a rendszerváltozás
körüli évekig próbálnak visszanyúlni, vagyis egészen a gyökerekig,
amikor a Fidesz még afféle "lendületpártként" hódított.
Elismerésre méltó kreativitása és a közvélemény-kutatási eredményekben
máris megmutatkozó hatékonysága ellenére a jobboldal megújult
kommunikációja azért nem mondható minden mozzanatában sikerültnek. A
narancssárga buborékok utcai inváziójáról kezdetben például vonakodtak
bevallani, hogy az ő plakátjaikról van szó, ami nyilván a
kampányfinanszírozás hézagos szabályozottságának tulajdonítható. A
hivatalos kampányidőszak ugyanis csak januárban kezdődik, a választási
jogászok többségi, de nem egybehangzó véleménye szerint ezért az addigi
reklámkiadásokkal nem is kell elszámolni az Állami Számvevőszék felé.
Míg a Fidesz ellenőrizhetetlen magánpénzekből népszerűsíti magát, a
koalíciós pártok közpénzből kampányolnak; "közérdekű közleménynek"
álcázva minden országos tévécsatornából hetek óta a kormány ötéves
adócsökkentési programjáról és a sorkötelezettség eltörlésének egyéves
évfordulójáról szóló spotok folynak. Ennél is visszásabb, hogy miközben
Orbán a közelmúltban az unió bizottságának elnökétől teátrálisan kérte,
hogy a kormány "hazugságai" (kreatív könyvelés és hasonlók) miatt a
közösség ne, oh, ne büntesse a magyar nép polgárait, Szájer Józseffel
egyetemben lankadatlanul hergeli az Európai Parlament néppárti
frakcióját, hogy az naponta deklarálja; ha így megy tovább, nem kizárt,
hogy a közösség megvonja Magyarországtól az uniós támogatásokat. Ez
túlzás nélkül példátlan kicsinyességnek és kétszínűségnek nevezhető,
még akkor is, ha a támogatások tényleges megvonására szerencsére semmi
esély. (Mellesleg az Európai Néppártot sem tünteti fel túl jó színben,
hogy asszisztál egy ilyen echte belpolitikai akcióhoz.) A
magyar jobboldal immáron örökzöldnek tekinthető alapdilemmájára sem
képes válaszolni a fentebb taglalt új fideszes kampánystratégia. Miután
Orbán a mérsékelt szavazók megnyerése érdekében magára hagyta a polgári
körök mozgalmát, s keresztény Magyarországot is mind ritkábban
vizionál, vajon miként lesz képes 2006-ban a teljes jobboldali
szavazótábor integrálására? A "Magyar Polgári Szövetség" titulust éppen
elhagyó Fidesz legfrissebb fazonigazítása ráadásul minden korábbinál
nyilvánvalóbb módon ideológiákon felül álló alakulatként pozicionálja
Orbán pártját. Ez pedig kifejezetten az alternatív jobboldali formációk
(elsősorban a kis híján Anettkában marketinggurura lelt MDF, a MIÉP és
a Jobbik) erősödése irányában hat. Persze fontos a mozgósítás meg a
formaidőzítés (a Fidesz nem kevesebb mint 100 ezer aktivistával
számol), de minthogy a két nagy versengő párt a választásokig minden
jel szerint fej fej mellett fog menetelni, könnyen lehet, sőt egyenesen
az a legvalószínűbb, hogy - kampánytrükkjeiktől függetlenül - a porond
többi szereplőjén múlik majd, hogy ki lesz Magyarország következő
miniszterelnöke. Mindez persze csak akkor áll, ha a két
nagy közül egyik sem követ el valami bődületes kommunikációs hibát,
mondjuk, hogy közli a választókkal; pontosan hol és kiken kívánja
megspórolni azt a két Bokros-csomagnyi pénzt, ami reálissá teszi az
euró - állítólag mindkét oldal által tervezett - 2010-es bevezetését. Bugyinszki György Gyökerek - Kommunikációs fordulat a Fidesznél. Magyar Narancs, 2005. december 1.
|
|
|